Volvo Trucks

MAGYARORSZÁG

×

Volvo FH – 25 év innováció

Hatalmas siker a Volvo FH. A járművezetők, a tulajdonosok, a biztonság és az üzleti eredmények előnyére szolgáló innovációi folyamatosan megváltoztatják a játékszabályokat. „Olyan kultúrát kell táplálni, amelyben a munkatársak új ötleteket szabadon kutathatnak. És egy olyan szervezetet létrehozni, amely megvalósítja azon ötleteket, amely értéket teremt az ügyfelek számára” – mondja Staffan Rödjedal, a Group Trucks Technology FH termékmenedzsere.
A Volvo FH innovációinak idővonala
Innováció és új termékjellemzők – a Volvo FH folyamatosan fejlődik.

Kereken 25 évvel ezelőtt, 1993-ban a Volvo Trucks bemutatta a világ legfejlettebb teherautóját: a Volvo FH típust.
Műszaki specifikációja lenyűgözte a kort – olyan jellemzőkkel, mint az új D12A motor és a Volvo Motorfék. Ám még ennél is meggyőzőbbnek számított a járművezető-központú kialakítása. A Volvo FH a vezetők álmát jelentette – és még ma is az. Az új fülke végre elismerte a járművezetők helyzetét. A teherautó ugyanis nemcsak vezetés közben munkahely, hanem pihenés vagy alvás közben is. Több mint 1500 járművezető és felhasználó bevonásával végzett átfogó tesztekkel a Volvo Trucks egy olyan alapjaitól új fülkét épített, amely egészen új élményt kínált.
„A járművezetőt helyeztük a középpontba. Még ma is ezt tesszük” – fejti ki Mats Karlsson Lindh, a Group Trucks Technology terméktervezési igazgatója.
Ma a Volvo FH még mindig újra és újra továbbfejleszti a teherautózás élményét. A Volvo Trucks tovább vezeti a haladást olyan jellemzőkkel, mint az egyedülálló Volvo Dinamikus Kormányzás, amely tökéletessé teszi a kormányzási kezelhetőséget, és egyúttal csökkenti a járművezetők erőfeszítésekből eredő sérüléseit.

A Volvo FH születésének története már a nyolcvanas évek közepén elkezdődött. A Volvo Trucks teherautók széles kínálatával rendelkezett sok piac számára, ám felmerült a jobb folyamatok és a közös termékpaletta-platform irányi igény. Az FH típussal a Volvo Trucks megalkotta a jövőbeli innovációk receptjét. A fejlesztés egyik kulcsfontosságú áttörésének az új alváz számított. A dinamikus tervezés a mérnökök számára megadta a további fejlesztések és a különböző igényekhez igazodó új jellemzők kidolgozásának lehetőségét.

„Az ipari folyamatok e fejlődését én úgy írtam le, hogy ez egyszerre egy szív- és agyátültetés a Volvo Trucks számára. Teljesen megváltoztatta a munkánkat” – mondja Jan Johnsson, aki annak idején projektmenedzserként dolgozott.

Amint említettük, a Volvo FH a járművezetők teherautója, ám a Volvo az ügyfelek üzleti elvárásait is tudomásul veszi. Ez ugyanannyira fontos szempontot jelentett a típus bemutatásakor, mint ma.
„A formatervhez végzett légellenállási kutatásaink példa nélkülinek számítottak. Ez kisebb üzemanyag-fogyasztást eredményezett az ügyfelek számára” – magyarázza Mats Karlsson Lindh.

Az alváz szintén egyértelmű üzleti szemlélettel készült, rugalmas megoldásokkal a különböző rakományokhoz és terhelésekhez. Ma a Volvo Trucks minden követ megmozgat a további üzemanyag-megtakarító megoldások érdekében. Frissített I-Shift vezérlőszoftverek, emelhető tandemtengely, I-Park Cool integrált álló helyzeti légkondicionáló, üzemanyag-takarékos vezetést oktató tréning a vezetőknek és I-See előrelátó sebességszabályozó – ez csak néhány az ügyfelek eredményét javító legújabb innovációink közül.

A fejlődés soha nem áll meg. Ezzel együtt az FH is folyamatosan egyre jobbá válik. Így a Volvo Trucks munkája is folytatódik. „Gyakran egy valós ügyfélproblémából indulunk ki. Jó példa erre a Volvo Dinamikus Kormányzás – ennek egyik kiindulási pontját az jelentette, hogy megoldást kívántunk találni a körforgalmakban tapasztalható kormányzási erőkifejtés csökkentésére. E kutatás során annyi új lehetőséget találtunk, hogy valami sokkal fejlettebb született meg végül: a ma már jól ismert VDS” – meséli Staffan Rödjedal.
A kreativitás és a jó ötletek táplálása két fontos része a sikeres innovációkhoz vezető folyamatoknak. A kemény munka egy másik ilyen tényező.
„Mindez a hosszú és nehéz, ám kitartó fejlesztésben érhető tetten. Minden egyes jellemzőt éveken keresztül teszteltünk és próbáltunk, mielőtt az elvárt működést elértük – az ügyfeleink elvárásainak való megfelelést.”