Göteborg első teljesen elektromos teherautója

Göteborg, a Volvo Trucks szülővárosa nagy ambíciókat dédelget a fenntarthatóság terén. Idén a város megkapja első teljesen elektromos teherautóját, ezzel egy apró, ám fontos lépést tesz a város áruszállításának villamosítása felé. Mi történt a színfalak mögött ahhoz, hogy az első villanymotoros teherautó Göteborg utcáira kerülhessen?
Göteborgi naplemente.

„Felkért minket 2016 tavaszán a város Fenntartható Hulladékkezelési és Vízügyi részlege, hogy vizsgáljuk meg egy tisztán elektromos hulladékgyűjtő teherautó kifejlesztésének lehetőségét. Egy olyan projektben kívánták használni, amely azt térképezi fel, hogy az intelligensebb és fenntarthatóbb szállítási megoldások miként járulhatnak hozzá a vonzóbb városi környezethez” – emlékezik vissza Jonas Odermalm, a Volvo FL és Volvo FE típusok termékstratégiai vezetője. 

Intenzív együttműködés kezdetét jelentette ez Göteborg városa, a Volvo Trucks, illetve a JOAB felépítményező és a Renova hulladékgazdálkodási vállalat között. Az ügyfél, a járműgyártó, a felépítményező és az üzemeltető szerepkörében a négy vállalat szorosan együttműködött.  

„A villanymotoros hulladékgyűjtő teherautó tervezett útvonalának vizsgálatával kezdtük, illetve az útvonalon jelenleg használt járművek konfigurációjának elemzésével. Mekkora távolságot tesznek meg, milyen sebességgel haladnak, mekkora terheléssel közlekednek, műszakonként hány megállót teljesítenek, dombos vagy sík az útvonal és így tovább” – magyarázza Jonas Odermalm.

Számos különböző tényező elemzésével és egyeztetésével a projekt megalkotta az elvárt specifikációt, amelyhez a teherautót tervezni kívánták. A jármű 19 tonna megengedett össztömegű, 5 tonna a terhelhetősége, a napi útvonal 60-70 kilométer, és e során 128 alkalommal teljesíti a megállás, hulladékbegyűjtés és elindulás mutatványát – ezen paraméterek alapján számolták a jármű várható energiafogyasztását. Mivel ez egy hulladékgyűjtő teherautó, a felépítmény és a hulladéktömörítő energiafogyasztását is számításba kellett venni.  

Miután az energiaigényt és a közlekedési helyzetet felmérték, a fejlesztőcsapat közelebbről szemügyre vette az energiaellátás különböző alternatíváit. Ha sok akkumulátorral vértezik fel a járművet, az nagy hatótávolságot biztosít, ám a jármű terhelhetőségére is negatív hatást gyakorol. Kevesebb akkumulátor nagyobb terhelhetőséget jelent, ám a járművet gyakrabban kell tölteni. 

„Szükséges a járművet az útvonal során gyorstöltővel utántölteni vagy elegendő az akkumulátorokat éjszaka feltölteni? Számos lehetőséget megvizsgáltunk a végleges döntés meghozása előtt” – mondja Hayder Wokil, a Volvo Trucks részéről a projekt felelőse. 

A megoldás egy három akkumulátorral felszerelt jármű, a 150 kilowattóra teljes energiatároló kapacitás elegendő egy teljes műszak külön utántöltés nélküli teljesítéséhez. Mivel a hulladékgyűjtő teherautókat csak napközben lehet használni, úgy döntöttek, hogy éjszaka a hagyományos elektromos hálózatról töltik ezeket.  

Egy Volvo FL alvázára 2017 nyarának elején építették meg a járművet. Beépítették az elektromos hajtásláncot, az alvázat és a fülkét pedig az új technikához igazították. Hat hónapnyi fejlesztési munkát és optimalizációt követően 2018 elején felépítményezték a teherautót. Most a finomhangolása és a jóváhagyása következik majd, ezzel párhuzamosan a járművezetők és a szerelők képzése folyik majd. Ezután kezdheti meg a rendszeres üzemelést Göteborg utcáin – már a Renova járművezetőivel a kormánynál. 

Kapcsolódó cikkek