Trucks

Tökéletesíteni a légellenállási jellemzőket – az egyensúlyozás művészete

Kulcsfontosságúnak bizonyultak az új Volvo FH modellek légellenállási fejlesztései, ugyanis ezek is segítenek még tovább növelni az ügyfelek nyereségét.
Joakim Sällberg
Joakim Sällberg, a Volvo Trucks vezető formatervezője szerint fontos az egész teherautót nézni, nem fókuszálhatnak túlságosan csak egyetlen területre vagy komponensre.

Legújabb, 2013-ban debütált nemzedékével a Volvo FH nagyobbá, biztonságosabbá és még ergonomikusabbá vált elődjénél. Az új teherautó magasra helyezte a mércét a távolsági fuvarozási szektorban. A fejlesztések a teherautó légellenállási jellemzőit is megváltoztatták. Mivel a Volvo FH típust kifejezetten távolsági fuvarozásra tervezték, vagyis többnyire 70 kilométer/órát meghaladó sebességgel halad, ezért jelentős előnyöket érhet el a kedvezőbb légellenállás jóvoltából.

Egy már eleve igen gondosan kimunkált jármű továbbfejlesztése kihívást jelentett Joakim Sällberg és kollégái számára a Volvo Trucks göteborgi központjában. „Bár a fülke egy négyzetméterrel nagyobb, sikerült javítanunk a légellenállási jellemzőin. A teherautó egyensúlya a legfontosabb. Amikor módosításokat végzünk, akkor az egész teherautót kell néznünk, nem fókuszálhatunk túlságosan csak egyetlen területre vagy komponensre. Mindig különböző tényezők kombinációjával kell számolnunk.”

A legújabb Volvo FH esetében számos területen történtek módosítások, ám a legradikálisabb és legnagyobb változást jelentő jellemzők a jármű elejének szélső „gyorsított görbe” légterelői. Ezek az üzemanyag-hatékonyság növelését teszik lehetővé, ugyanis jelentősen csökkentik a jármű légellenállását. Az ilyen célzott aerodinamikai fejlesztések kulcsfontosságú szerepet játszhatnak egy olyan iparágban, ahol a tonnakilométerek mérőszáma a gazdasági nyereség.

A módosított légterelők, kerékjárati ívek, alsó légterelők és sárvédők szintén hozzájárulnak a Volvo FH aerodinamikai teljesítményéhez nagy sebességnél. Ezenkívül a csapatnak sikerült kialakítani egy köbméternyi plusz teret a fülke belsejében – anélkül, hogy ezzel hátrányt szenvedtek volna a teherautó aerodinamikai jellemzői. Joakim Sällberg szerint a teherautón végzett bármilyen változtatás tulajdonképpen az egyensúlyozás művészete. 

„Mindegy, hogy az orr-rész, a teherautó és a pótkocsi alatti rész vagy éppen a jármű hátulja az érintett, mindegyik komponens kihat a többire is a légellenállás tekintetében. A formatervezési fázisban a hézagok és síkok mérésével meghatározzuk a különböző felületek közötti illesztést és illeszkedést. Például az aktuális Volvo FH „gyorsított görbéinek” fejlesztésekor figyelembe kellett vennünk, miként oszlik el a por és kosz a teherautón a változtatások hatására. Erre csak az egész járművel dolgozva tudtunk megoldást találni.”

A modern teherautó-formatervezési folyamat fejlett és igen összetett, ennek ellenére Joakim Sällberg saját magát papírt és tollat használó formatervezőként írja le, aki egy 15-20 főből álló rugalmas csapatban dolgozik – különböző projektek különböző fázisain.

Mindegy, hogy az orr-rész, a teherautó és a pótkocsi alatti rész vagy éppen a jármű hátulja az érintett, mindegyik komponens kihat a többire is a légellenállás tekintetében.

„Az ügyfél igényei állnak a prioritási lista legelső és legfontosabb helyén a légellenállás javítását célzó fejlesztéseinknél. Mondjuk ugyanez igaz mindenre, amin dolgozunk. Fontos számunkra, hogy az ügyfeleink nőhessenek a dizájnnal, és az, hogy a teherautók hosszú életűek legyenek az utakon. Minden formatervezési jellemző, amelyet alkalmazunk, mindig tartalmazza a Volvo alapértékeit. Ez a középpontja minden cselekedetünknek.”

Joakim Sällberg

Beosztás: vezető formatervező
Életkor: 40
Szolgálati évek a Volvo márkánál: 10