2023. áprilisában ünnepélyes alapkőletétellel kezdődtek meg a kivitelezési munkálatok, fél év alatt pedig szerkezetkész állapotba is került az Óbuda Group által tervezett, kétszintes irodából, teherautó- és buszszervizből, kamionmosóból, valamint vizsga- és oktatóközpontból álló, korszerű telephely. A kivitelezési munkálatokat a Weinberg ’93 Építő Kft. végezte, a fenntarthatóság és a klímasemlegesség szem előtt tartásával, hiszen ezen értékek mindkét cég számára stratégiai fontossággal bírnak.
Fenntarthatóság és ergonómia
A Volvo Hungária Kft. új bázisa egy 70.500 négyzetméternyi területen került kialakításra, az M0-s autópálya közelében, Ecser külterületén, könnyen megközelíthető helyen. Az 5.500 négyzetméternyi beépített terület mellett 23.000 négyzetméternyi zöldterület is kialakításra került. Az új telephely fenntartható működéséről napelempark, hőcserélős szellőztetőrendszer, hőszivattyúk, fúrt kútból származó víz és zöld elektromos áram gondoskodnak. Ez utóbbit használja a cég az elektromos teher- és személygépjárművek töltéséhez telepített öt darab, nyilvános töltőoszlop üzemeltetéséhez is.
A skandináv eleganciával és letisztultsággal berendezett, természetes fényben bővelkedő irodákban a munkavállalók közelebb kerülnek egymáshoz. A hatékony, ámde kényelmes munkavégzésről a svéd tervezésű bútorok és az egyénileg állítható magasságú asztalok gondoskodnak, de számos csendes szoba, különböző méretű tárgyaló, és társalgó is rendelkezésre áll az irodaépület három szintjén. A második emeleten található, nyitott átrium a nap bármely szakában rövid felfrissülésre ad kiváló lehetőséget. A nyitott terasszal is rendelkező étteremben a dolgozók kényelmesen és változatosan étkezhetnek, házon belül, a hét minden napján.
Korszerű berendezések
A legmodernebb eszközökkel felszerelt kamion- és buszszervizben interaktívabb, még magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt ügyfeleinek a haszongépjármű-ipari cég. A hatékony hőszivattyúkal hűtött és fűtött műhelytérben olyan megoldások is megtalálhatóak, amelyek igazán egyedinek számítanak, ilyen például a talajba integrált, négy munkahengeres emelő (groundlifter). Ezen kívül az eredményes munkavégzést segítik még az összes felhasznált kenőanyagot és folyadékot kezelni képes disztribúciós rendszer, a négy darab híd daru, az automatizált raktárrendszer, a síneken mozgatható és félrehajtható aknaberendezések, és a karos, helyi elszívást és világítást biztosító berendezések a karosszéria-lakatos üzemben. A vállalat fenntarthatósági törekvéseit bizonyítja az is, hogy az új Truck Centerben gázüzemű járművek javítására alkalmas állás is található, gázérzékelővel, antisztatikus padlózattal; illetve az elektromos tehergépjárművek szerelésére is rendelkezik megfelelő képesítéssel.
Grandiózus ünnepség, szeptemberi költözés
A Volvo Hungária Kft. új telephelyének 2024. augusztus 23-án megrendezett, nagyszabású nyitóünnepségén a Volvo Trucks elnöke, Roger Alm, és alelnöke, Robert Grozdanovski is jelen voltak.
A Volvo Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Illés Dávid a rendezvényen elmondta, hogy egy régi álom valósult meg az ecseri telephely felépülésével, amely nemcsak az egyik legfenntarthatóbb, de az egyik legszebb Volvo Truck Center is lett egész Európában.
Somogyi Tamás, a Volvo Hungária Kft. service market és retail igazgatója, egyben az ecseri beruházási projekt vezetője az ünnepségen méltatta azon partnerek munkáját, akik hozzájárultak az új telephely létrejöttéhez, ahol a hatékonyabb munkavégzés még magasabb ügyfélélményt biztosít.
Derczó István, a Weinberg ’93 Építő Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a projekt gördülékeny lebonyolításához a kiváló partneri viszony is nagyban hozzájárult.
A Volvo Trucks elnöke, Roger Alm ünnepi beszédében elmondta, hogy az új, ecseri telephely megépítésével a Volvo Trucks óriási lépést tett előre Magyarországon a már eddig is erőteljes piaci jelenlétében. Az elnök egyúttal kihangsúlyozta, az ügyfeleinknek a Volvo márkába vetett bizalma tette lehetővé ennek a komplexumnak a megvalósítását, amiért köszönet illeti őket.
Robert Grozdanovksi, a Volvo Trucks alelnöke és a magyar piacot is magába foglaló Kelet-Közép és Közép-Európa értékesítési régió vezetője is dicsérte az ultramodern létesítményt, amelyben tiszta, biztonságos, kényelmes munkavégzéssel lehet még jobb teljesítményt nyújtani az ügyfelek kiszolgálásában.
A Volvo Hungária Kft. szeptember második felében kezdi meg a munkavégzést az új ecseri telephelyen.
Bálint Zsófia
Marketing koordinátor, Volvo Trucks Hungary
Telefon: +36 30 131 7894
E-mail: zsofia.balint@volvo.com
A Volvo Trucks teljes szállítási megoldásokat kínál professzionális és üzleti szemléletű ügyfeleinek, közép- és nehézkategóriás tehergépjárművek teljes skáláját kínálva. Az ügyfelek támogatását mintegy 130 ország 2.200 kereskedéséből és szervizéből álló globális hálózat biztosítja. A Volvo tehergépjárművek összeszerelését világszerte 12 országban végzik. 2023-ban körülbelül 145.000 Volvo teherautót adtak át a világon. A Volvo Trucks a Volvo Csoport része, amely a világ egyik vezető gyártója a tehergépjárművek, az autóbuszok, az építőipari gépek, valamint a hajózási és ipari alkalmazású meghajtórendszerek területén. A Volvo Csoport finanszírozási és szervizelési megoldásokat is kínál. A Volvo Trucks munkája a vállalat alapértékein – minőség, biztonság és környezetvédelem – alapul.