Az együttműködés célja, hogy a Vera koncepciót valós felhasználási körülmények között valósítsák meg. Ezzel egy olyan hálózatba kapcsolt rendszert sikerült megteremteni, amely folyamatos áruáramlást biztosít a DFDS logisztikai központjától a kikötői terminálig, azaz a világ többi része felé.
A Volvo Trucks 2018-ban mutatta be az első elektromos, hálózatba kapcsolt és önvezető megoldását, amelyet a logisztikai központokban, gyárakban és kikötőkben végzett, állandóan ismétlődő feladatokra terveztek. A Vera rövid távolságokra képes, nagy mennyiségű árut nagy pontossággal szállítani.
„Most lehetőségünk nyílt arra, hogy ideális környezetben valósítsuk meg, valamint továbbfejlesszük Vera képességeit más hasonló műveletekhez” – mondja Mikael Karlsson, a Volvo Trucks Önvezető Megoldások részlegének alelnöke.
A terv egy több Vera járműből álló hálózatba kapcsolt rendszer megalkotása, amelyet egy irányítótorony felügyel. A cél a fokozott hatékonyság, rugalmasság és fenntarthatóság iránti igényeknek megfelelő, zökkenőmentes és folyamatos áruáramlás lehetővé tétele. A DFDS vállalattal való együttműködés az első lépés Vera valós szállítási feladatban történő megvalósítása felé, ipari területen belül, előre meghatározozott útvonalakon.
„Szeretnénk a hálózatba kapcsolt, önvezető szállítás élvonalában lenni. Ez az együttműködés segít abban, hogy hatékony, rugalmas és fenntartható hosszú távú megoldást dolgozzunk ki az automatizált járművek fogadására, amely előnyös ügyfeleink, a környezet és az üzletmenetünk számára” – mondja Torben Carlsen, a DFDS vezérigazgatója.
Az automatizált szállítási megoldást még továbbfejlesztik a technika, az üzemeltetés menedzselése és az infrastruktúra-adaptációk tekintetében a teljes mértékű üzemképesség érdekében. Ezenkívül bevezetik a szükséges biztonsági óvintézkedéseket a társadalmi követelményeknek való megfelelésért, így építenek biztonságos utat az automatizált szállítási megoldások felé.
Ahogy a Volvo Trucks egyre több tapasztalatot szerez, a Vera más hasonló felhasználási esetekben is alkalmazhatóvá válhat a mai szállítások megoldások kiegészítéseként.
„A kis zajszinttel és kipufogógázok nélkül üzemelő automatizált szállítójárművek fontos szerepet játszanak a logisztika jövőjében, ezek mind az üzletmenet, mind a társadalom szempontjából előnyösek. Ezt az együttműködést fontos kezdetnek tartjuk, és ezen a területen szeretnénk élen járni a fejlesztésben. Vera sebessége korlátozott, ám a miénk nem. A tesztelést már megkezdtük, és a megoldást az elkövetkező években kívánjuk megvalósítani” – teszi hozzá Mikael Karlsson.
Tények:
Bővebb információkért kérjük lépjen kapcsolatba munkatársunkkal:
Papp Ágnes
Telefon: +36 1 253 0886
E-mail:agnes.papp@volvo.com
A Volvo Trucks teljes szállítási megoldásokat kínál professzionális és üzleti szemléletű ügyfeleinek, középkategóriás és nehéz teherautók teljes skáláját kínálva. Az ügyfelek támogatását több mint 130 ország 2100 kereskedéséből és szervizéből álló globális hálózat biztosítja. A Volvo teherautók összeszerelését világszerte 15 országban végzik, 2018-ban több mint 127 000 Volvo teherautót adtak át a világon. A Volvo Trucks a Volvo Group része, amely a világ egyik vezető gyártója a teherautók, az autóbuszok, az építőipari gépek, valamint a hajózási és ipari alkalmazású meghajtórendszerek területén. A Volvo Group finanszírozási és szervizelési megoldásokat is kínál. A Volvo Trucks munkája a vállalat alapértékein – minőség, biztonság és környezetvédelem – alapul.