Volvo Trucks

MAGYARORSZÁG

×

Az új Volvo FM fülkebelső: a legjobb a vezető kényelme terén

| 6 perc olvasási idő | 6 perc olvasási idő
A Volvo FM fülke belsejének jelenlegi átalakítása az első az 1990-es évek végén történt bevezetése óta. Carina Byström, a Volvo Trucks vezető belsőtervezője elmondja, mi ösztönözte őt és kollégáit a padlótól a mennyezetig tartó újratervezés során.
Carina Byström, a Volvo Trucks vezető belsőtervezője a Volvo FM vázlataival és színmintákkal jellemzett fal előtt áll
Carina Byström vezette a Volvo FM tágas, új fülkebelsőjének áttervezését – ezt a munkát rendkívül nagy titokban végezték.

Azonnal feltűnik az új Volvo FM fülkéjébe beszállva, hogy mennyivel tágasabb lett. A magasabb A-oszlop egy egész köbméterrel megnöveli a fülke belsejét, így több hely van a gyakorlati szükségletek, például a tárolás megoldására. De emellett jobb térérzetet is biztosít, és nagyobb mozgásteret enged a sofőröknek. „Nagyon sokat számít például, hogy az ember teljesen ki tudja nyújtani a karját fölfelé. Vagy könnyedén mozoghat a fülkében, akár egy pohár kávéval a kezében is. Ez egyfajta szabadságérzetet ad – ami rendkívül jóleső érzés” – mondja Carina Byström. 

Ügyeltünk arra, hogy a vezetőülésből minden jól látható és könnyen elérhető legyen.
Ceruzavázlatok a fülke műszerfaláról és a Volvo FM teherautóról A fülke tervezési stratégiájának középpontjában tehát az emberi test állt, és az, hogy mindent úgy helyezzenek el, hogy könnyen elérhető legyen a járművezető számára.

Carina Byström vezette a Volvo FM új fülkebelsőjének újratervezését. Ez a munka csaknem öt éve kezdődött a Volvo Trucks göteborgi formatervező stúdiójában, és egészen mostanáig nagy titok övezte. Carina és csapata kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy az új fülkét a járművezetők igényeinek megfelelően alakítsák ki. Az új Volvo FM-nek rendkívül praktikusnak és ugyanakkor kényelmesnek kellett lennie, hiszen a teherautó nemcsak munkaeszköz és munkakörnyezet, hanem az a hely is egyben, ahol a sofőr pihenhet és erőt gyűjthet. A tervezési stratégia középpontjában tehát az emberi test állt, és mindent úgy helyeztek el, hogy könnyen elérhető legyen a sofőr számára.

„Munkakuckó” – ez a fogalom adta az elsődleges inspirációt Carina és a Volvo Trucks tervezőcsapatának munkájához. „A sofőr mindenféle feladatot végez a Volvo FM vezetőfülkéjében: vezet, adminisztrál, időnként hívást fogad, információt keres vagy éppen ebédel, tehát sokoldalú térre van szükség. Ugyanakkor biztosítani akartuk azt is, hogy minden látható és könnyen elérhető legyen a vezetőülésből” – magyarázza Carina. 

Légi felvétel arról, ahogy Carina Byström egy bőr mintadarabot vág Carina és a belsőtervező csapat szoros együttműködésben dolgozott az ergonómiai szakemberekkel és a kezelőfelületek szakértőivel, sőt, még az anyagvizsgálókkal is az új Volvo FM tervezése során.

A tágasság mellett egy másik dolog is azonnal feltűnik az új Volvo FM-et vizsgálva, mégpedig az, hogy a fülke milyen kivételes kilátást tesz lehetővé. Az új fülke nagyobb és lentebbre helyezett ablakokat kapott, így sokkal szélesebb látóteret biztosít, továbbá új visszapillantó tükrökkel és utasoldali sarokkamerával rendelkezik. A fülkéből nyíló jobb kilátás bizonyítottan csökkenti a vezető reakcióidejét. És mivel a Volvo FM vezetőinek gyakran szűk helyeken vagy forgalmas városi utakon kell manőverezniük, számukra létfontosságú a jó kilátás. 

De a sofőr teljes figyelme és reakcióképessége nemcsak azon múlik, hogy jobban látja-e a dolgokat, hanem azon is, hogy minél kevesebb legyen a zavaró tényező. Ez okozta a legtöbb fejtörést Carinának és munkatársainak az új Volvo FM tervezése során. Az új fülke új műszerfalat kapott extra tárolórekeszekkel és egy 12 col képátlójú nagy felbontású műszeregységgel, illetve egy opcionális 9 colos érintőképernyős oldalsó kijelzővel, amelyen az infotainment, a navigáció és a szállítási információk mellett a kamerák képe is megjeleníthető.

„Az elmúlt 10 évben egyre több információ és figyelemelterelő dolog jelent meg az életünkben és a vezetési környezetben. És bizony nem könnyű feldolgozni ezt a sok információt. Most lehetőségünk nyílt arra, hogy megszakítsuk ezt a tendenciát. Ez az újratervezés kiváló alkalom volt arra, hogy csak a lényeges dolgokat hagyjuk meg, és fontossági sorrendet állítsunk fel arra, hogy mi mikor legyen látható. Ezenkívül a kijelzőt mindenki személyre szabhatja a saját igényei szerint” – mondja Carina.

Carina megtapint egy fekete, nagy tapadású szőnyeg anyagmintáját A nagy tapadású szőnyegeket úgy tervezték, hogy a járművezetők számára rendkívül biztos talajt biztosítsanak.

Ez azt jelenti például, hogy kevesebb ikon látható a műszeregységen, a fontosabb jelzéseket és figyelmeztetéseket pedig háttérfény világítja meg. Az általános fehér fény zöldre vált, ha valamilyen művelet folyamatban van, például amikor az irányjelző be van kapcsolva. Probléma esetén a vezető figyelmeztetésére borostyánsárgára vált, és vörösre, ha valamilyen súlyos hiba miatt meg kell állítani a teherautót.

Járművezető ül a fülkében, és az új érintésérzékeny oldalsó kijelzőt használja Az új, érintőképernyős oldalsó kijelző hangvezérléssel vagy a kormánykeréken lévő gombokkal is aktiválható, így a járművezető zavartalanul hozzáférhet a szükséges eszközökhöz.

A tervezőcsoport másik célkitűzése az volt, hogy a Volvo FM vezetői zavartalanul hozzáférjenek a szükséges eszközökhöz. Az új oldalsó kijelző érintőképernyője hangvezérléssel vagy a kormánykerék intuitív módon elhelyezett gombjaival is működtethető. 

„Azt akarjuk, hogy a járművezető az útra összpontosítson, és ezért a képernyő többféle módon vezérelhető” – mondja Carina.

Carina Byström a Volvo FM fülkéjének dől Carina kiemeli, hogy a sikeres átalakítás egyik kulcsa az volt, hogy munkájukat a Volvo Trucks különböző szakértői is segítették.

A fülke egyben a sofőrök pihenőhelye is. Ezért a Volvo FM vezetőülése mögötti új lakrész a kényelem jegyében újult meg. Az új hálófülkében az ágy 17 cm-rel magasabbra került, alatta és fölötte pedig egy-egy extra tárolóhely is helyet kapott. A fülke kényelmét tovább fokozza a megerősített szigetelés, amely egyaránt kint tartja a hideget, a hőséget és a zajt. 

A padló most laposabb, megerősített anyagból készült, és speciális tervezésű, nagy tapadású szőnyeg borítja, amely rendkívül stabil padlózatot biztosít a járművezetőnek mind a fülkében, mind a járműbe való belépéskor. Ezenkívül az új, karcsúbb, ergonómiai kialakítású I-Shift megkönnyíti az ülés és az ágy közötti közlekedést. 

Carina Byström hangsúlyozza, hogy kollégáival együtt kezdettől fogva arra törekedtek, hogy a dizájn minden eleme zavartalanul illeszkedjen egymáshoz. Ennek eredményeként a különlegességek mellett olyan intelligens megoldásokat is beépítettek a járműbe, amelyek szinte észrevétlenül könnyítik meg a járművezetők életét. Ilyenek például a rekeszek elválasztóelemeibe beépített LED-panelek. „Ez egy viszonylag apró részlet, de úgy gondoljuk, hogy a járművezetők értékelni fogják. Végtére is a sofőrök elég sok időt töltenek a fülkében, ezért fontos, hogy a lakrész nyugalmas és lakályos legyen.” 

Carina kiemeli, hogy a Volvo FM sikeres átalakításának egyik kulcsa az volt, hogy munkájukat a Volvo Trucks különböző szakértői is segítették. A Volvo FM tervezőcsapata szoros együttműködésben dolgozott az ergonómiai szakemberekkel és a kezelőfelületek szakértőivel, sőt, még az anyagvizsgálókkal is, akik például az új lábtörlő tapadását tesztelték annak érdekében, hogy szilárd padlózat fogadja a járművezetőket, amikor belépnek a fülkébe. „Egy jó formatervben úgy kell egymáshoz hangolni ezt a sok különféle elemet, hogy harmonikus munka- és lakókörnyezetet alkossanak.”

Az új Volvo FM

Rozsomák az úton
A Volvo Trucks formatervezői gyakran közvetlenül az észak-svédországi természetből merítenek ihletet. A Volvo FM egyik ihletadója a rozsomák volt, a távoli észak vad tájain élő zömök, izmos testű húsevő. Ez a sokoldalú és harcias állat kisebb mérete ellenére félelmetes ellenfél, gyakran nála sokkal nagyobb állatokkal, akár egy kifejlett medvével is megküzd. 

Lila, fehér és szürke illusztráció egy rozsomákról

Robusztus és sokoldalú 
„A Volvo FM tűzoltóautóként, billencsként vagy akár kukásautóként is használható, így a járművezetők munkája a társadalom számára is nagy jelentőséggel bír – ők az igazi mindennapi hősök. Ezért arra törekedtünk, hogy a teherautó vonalvezetése és jellemzői robusztusak legyenek, hogy megfeleljen a különféle felhasználási módoknak, és pozitív hatást gyakoroljon a külvilágra is.”

Hálózatba kapcsolt
Az új Volvo FM típust az ember-gép interakció köré tervezték. „A teherautó új intelligens funkciókkal gazdagodott, és a munkánk részeként gondoskodnunk kellett arról is, hogy az összes rendszer zökkenőmentesen csatlakozzon és együttműködjön minden helyzetben.”

Kapcsolódó hírek