Trucks

Akár 10%-kal is csökkenhet az üzemanyag-fogyasztás: Az I-Save csomaggal felszerelt Volvo FH „egy lépéssel előrébb jár” a francia fuvarozó szerint

| 4 perc olvasási idő | 4 perc olvasási idő
A vezető francia fuvarozó, a Gautier Fret Solutions (GFS), az elsők között volt, akik az új, I-Save csomaggal felszerelt Volvo FH-t tesztelték. Egy év telt el azóta, és az eredmények lenyűgözőek: Az üzemanyag-fogyasztás 100 literenként három literrel csökkent.

A Gautier Fret Solutions (GFS) még nincs egy éves, azonban Jean-Yves Gautier ebben a szakmában töltötte az egész életét, és a család gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak vissza. 1949-ben apja, Rémy Gautier alapította a Société des Transports Gautier (STG) társaságot, amelynek szerény flottája két szarvasmarha-szállítóból és egy tartályos teherautóból állt. Tavaly, amikor Jean-Yves egy befektetői csoportnak eladta a vállalatot, az STG körülbelül 3500 alkalmazottat számolt. 

2019 elején Jean-Yves Gautier megalapította a GFS vállalatot, amely cserealkatrészek, gumiabroncsok, olaj és bútor szállítására specializálódott Franciaország észak-nyugati részén. Az új cégnek már több mint 450 alkalmazottja és 220 teherautóból álló flottája van. „Célunk, hogy vezető szerepet töltsünk be Nyugat-Franciaországban az ipari termékek szállítása területén” – magyarázza Jean-Yves Gautier. „Sikerünk kulcsa, hogy figyelünk az ügyfelekre és képesek vagyunk alkalmazkodni a változásokhoz, valamint hogy mindig bízunk munkatársainkban, és a lehető legjobb felszerelést biztosítjuk számukra.”

Mint a legtöbb fuvarvállalatnál, az üzemanyag-kiadás jelenti a GFS egyik legnagyobb költségét; ez körülbelül 25–30 százalékot tesz ki. „Optimalizálnunk kell a flottánkat, és a lehető legnagyobb mértékben ki kell használnunk a járműveinket” – mondja Jean-Yves Gautier, miközben kiemeli az üzemanyag-fogyasztás csökkentésének három kulcsfontosságú tényezőjét. „Az első a jármű; a megfelelő hajtáslánc kiválasztása nagyon fontos. Ezután a járművezetőt megfelelő képzésben kell részesíteni. Végül pedig ki kell használunk a rendelkezésünkre álló technológiát.” 

A Volvo Trucks legújabb fejlesztéseinek köszönhetően olyan üzemanyag-fogyasztási szintet tudunk elérni, ami néhány évvel ezelőtt lehetetlen lett volna.

Amikor a Volvo Trucks az ügyfelek segítségét kérte, hogy próbálják ki az új, I-Save csomaggal felszerelt Volvo FH-t valódi működési körülmények között, a GFS tökéletes jelöltnek bizonyult. Az elmúlt évben a vállalat I-Save csomaggal felszerelt Volvo FH-t használt, amely jellemzően havi 15 000–20 000 km-t tesz meg, és amelynek szerelvényössztömege 30 tonna. 

12 hónap alatt a teherautó 140 000 km-t tett meg, és a GFS 7–10%-kal kisebb üzemanyag-fogyasztást mért a többi járműhöz képest, valamint az AdBlue-költségek 30–40%-kal csökkentek. „A Volvo Trucks legújabb fejlesztéseinek köszönhetően olyan üzemanyag-fogyasztási szintet tudunk elérni, ami néhány évvel ezelőtt lehetetlen lett volna” – mondja Jean-Yves Gautier. „Ennek az új motornak és új technológiának köszönhetően a Volvo egy lépéssel előrébb jár.” 

A GFS vezetőit is ugyanúgy lenyűgözi az I-Save csomaggal felszerelt Volvo FH; sokan azt állítják, hogy nagyobb a nyomatéka, kevésbé zajos, és egyszerűbb vele üzemanyag-hatékonyan közlekedni. „Az útvonalam miatt gyakran használom a sebességtartó automatikát és az I-See-t” – mondja Stéphane Huchet, aki 26 éve vezet teherautókat. „Az I-Save és a Turbo Compound (teljesítmény-visszanyerő turbina) azt jelenti, hogy alacsony sebességfokozatban továbbra is utazási sebességgel tudok haladni, és még több üzemanyagot takaríthatok meg.”

Az új járműveken és technológián kívül a GFS alternatív üzemanyagokkal is kísérletezik, és nagy lehetőségeket lát az LNG-ben. A vállalat jelenleg is tárgyalásokat folytat az Air Liquide gázszolgáltatóval és a helyi önkormányzattal egy LNG-töltőállomás építéséről a telephelyük közelében. Mint a Volvo Trucks hosszú távú partnere, a GFS a Volvo FH LNG lehetőségét is vizsgálja.

„Már kísérleteztünk velük, és a Volvo LNG teherautók szintén nagyon jók” – magyarázza Jean-Yves Gautier. „Dízel technológiájának köszönhetően ez az egyik legjobban teljesítő LNG teherautó, mindenképpen fontolóra vesszük az ebbe való befektetést. Nézze ezt a helyet!”

 

Gautier Fret Solutions (GFS)
Alapítva:
2019
Tulajdonos: Jean-Yves Gautier
Hely: Rennes, Franciaország
Alkalmazottak: 450 (290 járművezetővel)
Flotta: 220 teherautó
Éves forgalom: 50 millió euró
Legnagyobb ügyfelek: Michelin, TOTAL, Pirelli és Good Year
Cégtörténet: Rémy Gautier 1949-ben alapította a Société des Transports Gautier (STG) társaságot, amely eredetileg élő állatokat szállított Rennes és Párizs között. Rémy Gautier fia, Jean-Yves, 2018-ban eladta a vállalatot, és megalapította a Gautier Fret Solutions (GFS) társaságot.
Szolgáltatások: A GFS ipari termékeket, például autóalkatrészeket, gumiabroncsokat, olajat és papíripari termékeket szállít Nyugat-Franciaországban.


Volvo FH I-Save csomaggal

A Volvo FH I-Save csomaggal jelenleg a Volvo Trucks leginkább üzemanyag-takarékos, távolsági fuvarozásra tervezett teherautója. A D13TC motor és a korszerűsített üzemanyag-takarékossági funkciók célja az akár 7%-os üzemanyagköltség-megtakarítás biztosítása. A D13TC motor a nagy teljesítményű repülőgép-hajtóművekből ismert, és közúti viszonyokra igazított Turbo Compound technológiát alkalmazza: a TC-egység újrahasznosítja a teherautó kipufogógázaiból származó hőt és energiát. A teljes hajtáslánc is a maximális üzemanyag-hatékonyságot szolgálja a kevesebb hőveszteséget biztosító új dugattyúkialakítással. Ráadásul az I-Save csomag részét képezi a Volvo Trucks számos korszerű technológiája, például a térképalapú I-See szoftver és az I-Roll funkcióval kiegészült I-Cruise. Ezt a teherautót különösen az évente általában 120 000 km-nél nagyobb távolságot megtevő távolsági fuvarozók számára tervezték.