Trucks

London fokozott közlekedésbiztonságra törekszik

Első számú prioritássá tette London a közlekedési balesetek megszüntetését. Egy szabályrendelet vázlata szerint a 12 tonna össztömegnél nehezebb teherjárművek csak biztonsági engedéllyel üzemelhetnének a városban 2020-tól. Ez más városok érdeklődését is felkeltette.
A Piccadilly Circus, London belvárosában.
London szűk utcáit kiszállító furgonok, teherautók, a város ikonikus fekete taxijai és vörös emeletes buszai töltik meg, valamint gyalogosok és a város kerékpárosainak egyre növekvő flottája.

London szűk utcáit reggelente kiszállító furgonok, teherautók, a város ikonikus fekete taxijai és vörös emeletes buszai töltik meg, a téren gyalogosokkal és a város kerékpárosainak egyre növekvő flottájával osztoznak.

Ha ennyire sok ember és jármű küzd a korlátozott térért, akkor az ütközések kockázata igen hatalmas. A teherautók, kerékpárosok és gyalogosok összjátéka különösen veszélyesnek bizonyult.

Londonban az elmúlt három évben a gyalogosok haláleseteinek 20 százalékában nehéz-teherautók is érintettek voltak, a kerekpárosok haláleseteinek pedig több mint 70 százalékában. Mindezt úgy, hogy a Transport for London – a város közlekedési hatósága – statisztikái szerint a nehézkategóriás teherautók mindössze a városban megtett összes távolság mindössze négy százalékát adják.

 

Bár igen kiugróak ezek az értékek, az ilyen statisztikák nem egyedül London városára jellemzőek. A Volvo Trucks Balesetkutató Csapatának kutatásai azt mutatják, hogy 2014-ben a nehéz-teherautók baleseteiben az EU területén elhunytak közül 1230 fő, vagyis 32 százalék a sérülékeny közlekedők közé tartozott. Alapvetően összességében javult a közlekedésbiztonság, azonban a sérülékeny közlekedők baleseti arányait nehezebbnek bizonyult csökkenteni. 

Az utak biztonságosabbá tétele érdekében a Transport for London a közúti veszélyek csökkentését helyezte a döntéshozatala középpontjába, így a sérülékeny közlekedőket képviselő csoportokkal és járműgyártókkal – a Volvo Trucks márkával is – azon dolgozik, hogy megoldást találjon erre. 

Mit tehetnek? Az egyik folyamatban lévő fő terv a világ első közvetlen rálátási szabványa (Direct Vision Standard, DVS) a nehéz-teherautók számára. 

„Kimutatták, hogy a fülkéből való közvetlen rálátás jelentős hatással bír a gyalogosok és kerékpárosok balesetveszélyének csökkentésére, ugyanis a holtterek jelentik az ütközések egyik fő tényezőjét” – mondja Will Norman, a Transport for London gyalogos- és kerékpárosbiztosa.

A tervezet értelmében Londonban a 12 tonna össztömegnél nehezebb teherjárművek csak biztonsági engedéllyel üzemelhetnének 2020-tól.

Az elképzelés még mindig egyeztetés tárgyát képezi, magyarázza Will Norman. Ám a felvetés értelmében Londonba behajtási engedélyt csak azon nehéz-teherautók kapnának, amelyek megfelelnek a közvetlen rálátás kapcsán támasztott minimum követelményeknek vagy megfelelő megoldásokkal bírnak a sérülékeny közlekedők kockázatának csökkentésére. A végleges tervezetben olyan jellemzők is szerepelnek, mint az érzékelők és a látható figyelmeztetések.

„Azon dolgozunk, hogy biztonságosabbá tegyük az útjainkat, ám ehhez az kell, hogy a fuvarvállalatok is biztonságosabbá tegyék a flottáikat” – teszi hozzá Will Norman.

 

A Volvo Trucks figyelemmel kísérte a londoni fejleményeket.
„Elismerjük a londoni erőfeszítéseket a város közlekedésbiztonságának biztosítására, a sérülékeny közlekedők védelmére, amelyeket a különböző felek közösen végeznek” – mondja Claes Avedal, a Volvo Trucks terméktervezési biztonsági menedzsere.

Azon dolgozunk, hogy biztonságosabbá tegyük az útjainkat, ám ehhez az kell, hogy a fuvarvállalatok is biztonságosabbá tegyék a flottáikat.

Azt jósolja, hogy a kifejezetten a maximális kilátásra tervezett teherautók gyakoribbá válnak London utcáin, valamint az olyan városokban, amelyek fokozni szeretnék a közlekedésbiztonságot. Ez olyan specifikus jellemzőket jelent, mint a kiegészítő ablakok és kamerák, az alacsony alvázmagasság és a kifejezetten erre tervezett járműtípusok. Ilyen például a Volvo FE Alacsonybelépésű Fülke, amely különösen alacsony alvázmagasságot kínál, valamint a megnövelt méretű, közel az egész ajtót lefedő üvegfelületek opcióját. A kiegészítő ablakok jóvoltából a járművezető közvetlenül rálát a jármű oldala melletti területre. 

„Ez a legjobb jármű a közvetlen rálátás maximalizálására, ugyanis a vezető szinte szemmagasságban ül a kerékpárosokkal és a gyalogosokkal” – mondja Claes Avedal. 

A közvetlen rálátási szabvány mellett a Transport for London számtalan további intézkedést vezet be a közlekedésbiztonság fokozására: csökkentik a sebességhatárokat; az utak áttervezésével mérséklik a sebességet; a betartatás fokozása; a város legveszélyesebb kereszteződéseinek áttervezése.

„Rendkívül sok tényező – a járművek kialakításától az útvonaltervezésen és a közlekedési tudatosságon át egészen az utak tervezéséig – játszik szerepet abban, hogy a teherautók és a sérülékeny közlekedők közötti interakciókat biztonságosabbá tegyük” – magyarázza Claes Avedal.

A Volvo Trucks is egyszerre több oldalról közelíti meg a biztonság kérdését. Ez az olyan területekről indul, mint a biztonsági kutatások, magában foglalja az olyan biztonsági rendszerek kifejlesztését, mint a Sávtartást Támogató Rendszer és a Fejlett Vészfékrendszer, és egészen a biztonságosabb járművek tervezéséig és a járművezető-továbbképzésig terjed. A tudatos közlekedést népszerűsítő kampányok, mint például az Állj meg, Nézz oda, Integess! és a Látni és látszani kezdeményezések, szintén e munka fontos részei. 

 

A városok biztonsága most sok helyen a politikai napirend elején szerepel, így nagy változásokra számíthatunk világszerte.

A Transport for London célja 2041-re nullára redukálni a súlyos balesetek és közúti halálesetek számát. A közlekedésszervező szerint ekkor várhatóan a londoniak összes útjának 80 százalékát gyalog, kerékpárral vagy közösségi közlekedéssel teljesítik majd.

„További változásokra számíthatunk a világ városaiban a közeljövőben” – mondja Claes Avedal. „A Volvo Trucks osztozik London zéró balesetre vonatkozó jövőképén. A városok közlekedésbiztonsága lemaradt más területek mögött. Ám a városok biztonsága most sok helyen a politikai napirend elején szerepel, így nagy változásokra számíthatunk világszerte.”
Ebben London az élen jár.

London céljai 2041-re

  • Zéró súlyos baleset vagy közúti haláleset.
  • A Transport for London közlekedésirányító szervezet szerint várhatóan a londoniak összes utazásának 80 százalékát gyalog, kerékpárral vagy közösségi közlekedéssel teljesítik majd.

 

Volvo Trucks Baleseti Jelentés 2017

A Volvo Trucks Balesetkutató Csapata több mint 1700 teherautó-balesetet elemzett 1969 óta. A csapat célja, hogy fokozza a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ismereteket, iránymutatást nyújtson a közlekedésbiztonsági intézkedések jövőbeli fejlesztéséhez.

A nehéz-teherautók baleseteiben 2014-ben az EU területén 3863 haláleset történt.

13%
499 haláleset
Balesetek, amelyekben teherautó utasai hunytak el.

49%
1898 haláleset
Balesetek, amelyekben személyautó utasai hunytak el.

32%
1230 haláleset
Balesetek, amelyekben sérülékeny közlekedők hunytak el.

6%
236 teherautóhoz köthető egyéb haláleset.
Az (EU területén 2014-ben) elhunyt 1230 sérülékeny közlekedő 53 százaléka gyalogos,
22 százaléka kerékpáros és 25 százaléka robogós vagy motorkerékpáros volt.

Balesetek, amelyekben sérülékeny közlekedők elhunytak vagy súlyos sérüléseket szenvedtek az EU területén 2014-ben.

20%
Balesetek, amikor a teherautó éppen kanyarodott.

30%
Balesetek, amikor a sérülékeny közlekedő keresztezte a teherautó útját.

Mérlegelendő szempontok

Claes Avedal, a Volvo Trucks terméktervezési biztonsági menedzserének három fontos tanácsa a teherautó-vásárlók számára a városi biztonság és kilátás fokozására. 

Tervezze meg az útvonalat
„Tervezze meg a biztonságos be- és kihajtási pontokat a forgalmas munkaterületek esetében. Úgy tervezze meg a jármű útvonalát a városon át, hogy elkerülje a túlságosan forgalmas vagy szűk utakat, és készüljön föl a sérülékeny közlekedőkkel való interakciókra. A tervezés valós különbséget eredményezhet.”

A feladathoz megfelelő jármű
„Sok ügyfél olyan teherautóra vágyik, ami a lehető legrugalmasabb. Ez azt jelentheti, hogy egy magas alvázat választanak, még akkor is, ha a feladataikat főként a városban végzik. Ám egy alacsonyabb alvázzal a vezető közelebb ül a földhöz, jobban látja, mi történik a jármű körül.”

Kiterjesztett látómezőt nyújt a kamera és az ajtó alsó ablaka
„Akár a jármű teljes elejét és oldalát beláthatjuk csupán az ablakok és a tükrök segítéségével. Azonban a kanyarodási kamera és az utasoldali ajtó alsó ablaka kiterjeszti a vezető látómezejét, amely megelőzheti az ütközéseket akkor, amikor a teherautó bekanyarodik.”