Trucks

Nagy feladat

Éppen most építik a világ egyik legnagyobb papírcsomagoló gépét Svédországban. Roland Lehbrunner osztrák teherautó-vezető hosszú útra indult, hogy leszállítson két 22 méter hosszú silót az építési területre Grums településen.
Silók szállítása a hídon át
A Prangl vállalat két Volvo FH16 teherautója lassan elszállít két 22 méter hosszú silót Svédország vidéki részén.

Kora délutánra virradt Kiel kikötőjében. Roland Lehbrunner csak most ébredt fel a teherautó-parkolóban. Az elmúlt néhány éjszaka során ő és járművezető kollégája, Szilágyi János, két 22 méter hosszú silót szállítottak az osztrák-német határnál fekvő Sigharting településről keresztül egész Németországon. Most pedig azt várják, hogy behajózhassanak, ugyanis a Göteborg felé induló komp a tizenegy napos újuk következő szakasza. 

„Ez az első alkalom, hogy kompon utazok egy teherautóval. Ez új élmény, az ilyeneket igazán szeretem a teherautózásban – meséli Roland Lehbrunner. „A legtöbb munkában akad valami rutinszerű, ám az enyém mindig egészen más. Egyszer építési anyagokat szállítok Salzburg felé, másszor pedig hatalmas gépalkatrészeket Németország északi részébe. Különböző utak, különböző rakományok.”

Ez az első alkalom, hogy kompon utazok egy teherautóval. Ez új élmény, az ilyeneket igazán szeretem a teherautózásban.

A speciális szállítmányok változatossága és kihívásai vonzották a teherautó-vezetéshez közel egy évtizede. Akkoriban teljes állásban asztalosként dolgozott egy osztrák cégnél, amely maga szállította ki a termékeit szerte az országba. Egy nap egy nagy és igen fontos megrendelést kellett kiszállítani, ám senki sem tudta elvállalni a fuvart. „Miért ne, majd megpróbálom én” – gondolta Roland, mielőtt nekifogott legelső teherautós megbízatásához. Ma pedig immár hetedik éve az osztrák Prangl vállalat hivatásos járművezetőjeként dolgozik. Ez alatt az idő alatt leszállított néhány igazán extrém szállítmányt, például egy 160 tonnás papírfeldolgozó gépet Ausztria közepéről Budapestre, és hat méter széles hajóalkatrészeket olyan keskeny, hegyvidéki utakon, amelyek igazán próbára tették a türelmét és a koncentrációját.

Bár mind Roland, mind a munkaadója túlméretes szállítmányokra specializálódott, a jelenlegi megbízatás mindkét fél számára egyedülálló – az Ausztria és Svédország közötti nagy közúti távolság, valamint a rakomány méretei miatt egyaránt. Roland elmagyarázza, hogy ő felkészült a szokatlanra, ám minden egyes megbízatása rendkívül különböző. 

„Eltérhet például a rakomány típusa, mérete, tömege, hossza, a távolság, az időjárás, vagy bármi, amivel az úton éppen szembe kell nézni. Még ha úgy is gondolod, hogy felkészültél mindenre, akkor is történni fog valami váratlan. Egyszerűen csak meg kell őrizni a hidegvéredet, nyugodtnak kell maradni” – magyarázza.

Erős esőzést éltek meg az első éjszakai műszak során az osztrák Sigharting és a németországi Magdeburg városa között, majd Roland és János haladását útlezárások késleltették Németországban. Két napig vesztegeltek egy parkolóban, mire végül továbbengedték őket, most mindketten megkönnyebbültek, hogy elérték Kiel kikötőjét, folytathatják útjukat Svédország felé.

Amikor a két teherautó lassan felhajt a kompra, a személyzet precízen irányítja őket, hogy ne karcolják meg a falat vagy másik járműveket. A rakomány mérete miatt mindkét szerelvény egy normál teherautó számára szükséges hely négyszeresét igényli, így Roland nagyon hálás a legénység segítségéért. A korai vacsorát követően úgy dönt, lefekszik aludni, hogy frissen és felkészülten induljon neki a következő napnak, amikor ő és Volvo FH16 teherautója megteszi a Göteborg és a cél, Grums település közötti 220 kilométeres távolságot.

„Jobban szeretem a nappali műszakokat, hiszen ilyenkor lehetőségem nyílik értékelni a tájat, amelyen haladunk, különösen azokon a területeken, amelyeket gyönyörű dombok és hegyek jellemeznek. Soha nem jártam még Svédországban, így nagyon izgatottam várom, hogy láthassam” – lelkendezik Roland, amikor lehajt a kompról Göteborgban. A kielihez hasonló parkolóban leellenőrzi a teherautóját, megvizsgálja a hidraulikus és az elektronikus rendszereket, a rakományt és annak rögzítését, csak ezután indul tovább.

„Ha az általad befolyásolható dolgokról beszélünk, akkor az első és legfontosabb, hogy valóban átnézd a teherautódat. Különben nem lenne szabad vezetned azt” – jelenti ki. 

Grums felé vezető útjuk során Roland és János kíséretét egy svéd felvezetőcsapat biztosítja. A teljes konvoj körülbelül reggel kilenc órakor, erős esőben és igen élénk szélben indul el. Különösen a szél nyugtalanító egy kicsit, főleg azért, mert több magas hídon is át kell majd kelniük. A szél, az eső, a nehéz rakomány és a hegyvidéki táj összességében arra készteti a karavánt, hogy rendkívül lassan haladjanak.

„Ilyen körülmények között igazán remek, hogy rábízhatom magam a teherautó kormányrendszerére és az automatizált fokozatváltási rendszerére. Ez nyugalmat biztosít, így az útra koncentrálhatsz felesleges aggodalom nélkül” – magyarázza Roland.

Bár az időjárási körülmények mostohák, a svéd utakkal igen elégedett, és egyből a valaha kipróbált legjobbak közé sorolja. A konvoj problémák nélkül halad, így délután három órakor végre meglátják a céljukat, amikor feltűnik a látóhatáron a svéd BillerudKorsnäs vállalat hatalmas gyára Gruvönben. 

Azért vágtam bele a teherautózásba, mert új kihívást kerestem, és most mindennap egy új kihívást élek meg.

A világ legnagyobb fenntartható papírcsomagoló gépének otthona lesz ez 2019-ben, ám most még csak építik a gyárat, amelyben otthonra lel majd a berendezés. Roland méretes rakományát a terület erre a részére kell leszállítania, ahonnan majd egy autódaru segítségével emelik be a gyárba.

„A silók felrakodása a félpótkocsikra Sigharting településen hat órába telt egy emelővillás homlokrakodó és egy autódaru segítségégével. Remélem, hogy itt most gyorsabban végzünk, ugyanis már haza szeretnék érni a feleségemhez és a gyermekeimhez” – mondja Roland.

Mindent összevetve elégedett a megbízatással, és véleménye szerint az utazás hatalmas távolsága az, ami a leginkább megmarad majd emlékeiben. Jelenleg nagyjából 2200 kilométer távolság választja el az osztrák Haag kisvárosban található családi otthontól, és az utazása tizenegyedik napján ér majd haza. Az út egyes részei próbatételt jelentettek, ám Roland ezt máshogy nem is tudja elképzelni.

„Azért vágtam bele a teherautózásba, mert új kihívásokat kerestem, és most ezeket mindennap megélem” – mondja mosolyogva.

Tények a BillerudKorsnäs vállalatról

A BillerudKorsnäs a megújuló csomagolóanyagok és -megoldások egyik vezető beszállítója, több mint 150 évnyi iparági tapasztalattal.

Új kartongépüket a cég történelmének legnagyobb beruházásaként írják le, ez az egyik legnagyobb ilyen gép a világon. A 350 méter hosszú gép egy 400 méter hosszú és 60 méter széles, jelenleg épülő gyárban kap majd otthont.

A feladat

A Prangl két teherautója: 1 darab Volvo FH16, 6×4, 2017-es évjárat, 550 lóerős Volvo D16 motor, Volvo I-Shift kúszófokozatokkal automatizált váltó és Volvo Dinamikus Kormányzás.
1 darab Volvo FH16, 6×4, 2013-as évjárat, 750 lőerős Volvo D16 motor és Volvo I-Shift automatizált váltó.
Félpótkocsik: Háromtengelyes Faymonville gyártmányú meghosszabbítható mélyágyas félpótkocsik hidraulikus tengelyekkel és önálló manuális kormányzással. A jelenlegi feladat során használt rakfelület hossza: 22,9 méter. 
A rakomány: Nagy tárolók, méreteik: 22 méter hosszúság, 3,8 méter szélesség, 3,8 méter magasság, tömeg: darabonként kb. 5000 kg.
A szerelvény teljes mérete: 35 méter hosszúság, 3,8 méter szélesség, 4,15 méter magasság, tömeg: 38 000 kg.

Prangl GmbH

Alapítva: 1965.
Tulajdonos: Mag. Christian Prangl.
Teljes eszközpark mérete: 3400 darab (autódaruk, teherautók és pótkocsik, emelhető munkaállványok, homlokrakodók stb.).
Teherautók és pótkocsik száma: 330, ebből Volvo teherautó: 90.
Alkalmazottak száma: 650.
Jellemző szállítmányok: Túlméretes és túlsúlyos rakományok, rakományok erőművek és szélenergia-berendezések számára, gépalkatrészek, túlméretes építőelemek betonból és acélból, gépek, sínek, fagerendák, ipari rakományok.