Trucks

Kiváló kilátást kialakítani

Remek kilátás biztosítására tervezték az új Volvo FH visszapillantó tükreit, amelyek egyúttal a teherautó identitásának is részei.
Ismail Ovacik rajzol.
„Nagyon fontos a geometria. Négy különálló tükröt kellett integrálni, így arra törekedtünk, hogy az egészet egyetlen egységnek láttassuk” – magyarázza Ismail Ovacik.

Mennyi részletből áll össze egy teherautó formaterve? Milyen üzenetet hordozhatnak a formai megoldások? A vezetők számára jobb kilátást biztosító új visszapillantó tükrök fejlesztése

során a Volvo Trucks számára természetesen a biztonság jelentette az első számú szempontot. Azonban azt is nagyon fontosnak tartották a tervezők, hogy ezeket a jobbításokat esztétika szempontból forradalmi módon fejezzék ki.

A Volvo FH új generációja 2012-ben debütált, és jelentős műszaki újdonságokat hozott. A bolygó egyik legsikeresebb nehézteherautó-típusa új formatervvel

büszkélkedhetett. A FH új fülkéjének leírására a funkcionalitás és ergonómia kulcsszavak illettek a legjobban, s a számos továbbfejlesztett biztonsági jellemzőnek köszönhetően rendkívül sikeres fogadtatásra talált a piacon.

A Volvo egy csapata már 2006-ban megkezdte az új visszapillantó tükrök tervezését. Ismail Ovacik, a Volvo Group teherautó-technika (GTT) részlegének vezető külső formatervezője kihangsúlyozza a Volvo különböző mérnökeinek és ergonómusainak fontosságát, akik a részt vettek a külső visszapillantó tükrök újratervezésében. „Közösen arra törekedtünk,

hogy a lehető legjobb fejlődést érjük el. Hogyan kommunikálhatjuk a piacnak, hogy a Volvo teherautókból a legjobb a kilátás? A biztonság az egyik alapértékünk, ezért létfontosságú feladatot jelentett ennek az üzenetnek az átadása.”

Az FH új nemzedékének egyik fontos fejlesztését jelentette a közvetlen kilátás javítása. A Volvo FH előző generációjának egyik fontos problémáját az A-oszlopok jelentették – a teherautó szélvédőjének két oldalán található függőleges támaszok.

Nemcsak arról szól ez, hogy a vezető számára tökéletes kilátást vagy jobb funkcionalitást biztosítsunk, hanem egyúttal arról is, hogy az üzenet kifejezésének módja is alapvető része legyen a teherautó »egészének«.

Az új változatban nagyobb a távolság az oszlopok és a tükrök között. Így a vezető jobban kilát közvetlenül az útra az oldalablakon keresztül. A teret tovább fokozza a vékony kialakítás – szinte nincs is kerete a tükörfelületeknek, amelyek egyetlen csukló körül fordulnak el, s a házuk nagy részét elhagyták. Ráadásul a tükrök között is találunk egy nyílást, minden apró felületet kihasználtak a tervezők a kilátás javítására.

Egyértelmű, hogy a formatervezők a munkájuk során arra koncentráltak, hogy minden szög tökéletes legyen. Szintén aprólékos munka eredménye, hogy a tükröket hátrébb, a fülke hátulja felé helyezték el, miközben vizuálisan szépen kapcsolódnak a fülke alsó és felső részéhez egyaránt. 

 

„Nagyon fontos a geometria” – folytatja Ismail Ovacik. „Négy különálló tükröt kellett integrálni, így arra törekedtünk, hogy az egészet egyetlen egységnek láttassuk.”

A teherautó valamely erős identitással rendelkező jellemzőjének kifejlesztéséhez a mérnöki megoldások és a kreativitás házassága szükséges. Az új visszapillantó tükrök pozitív visszajelzéseket váltottak ki az ügyfelekből és a sajtó képviselőiből egyaránt, az elődhöz képest egyértelmű továbbfejlesztésként tekintenek rá.

Bár egyértelmű, hogy a biztonság fokozását tekintették a fő célként, a különleges esztétikai kifejezőerő kialakítását szintén fontosnak tartotta a csapat.

„Olyan jellemzőt kívántunk kifejleszteni, amely jól tükrözi a Volvo módszerét” – magyarázza Ismail Ovacik. „Nemcsak arról szól ez, hogy a vezető számára tökéletes kilátást vagy jobb funkcionalitást biztosítsunk, hanem egyúttal arról is, hogy az üzenet kifejezésének módja is alapvető része legyen a teherautó »egészének«. Nem véletlen a dolgok látványa, formája. Fentről lefelé megközelítést alkalmazunk, s egy olyan átfogó és egységes formaterv elérésén dolgozunk, amely hozzájárul a teherautó különleges identitásához. A Volvo-identitáshoz.”

Ismail Ovacik

BEOSZTÁS: a Volvo Group teherautó-technika részlegének vezető külső formatervezője.
ÉLETKOR:
 36.
SZOLGÁLATI ÉVEK A VOLVO MÁRKÁNÁL:
 8.
MUNKAHELY:
 a Volvo GTT európai dizájnstúdiója a svédországi Göteborgban.